A FESZT'RŐL

A Bartók Feszt’ idén a ‘kollektivitás és megosztás’ köré szerveződik, mert szerintünk a közösből lesz a város.

„Tesz-Vesz város lakói sokat segítenek egymásnak. (…) Ha valami kellemetlenség történik a városban, az így mindig megoldódik.”

Volt idő, amikor egy létra nemcsak szerszám volt, de közösségi valuta is. A villanyszereléshez értő szomszéd jött, amikor kellett, cserébe pedig házi befőtt jutott neki. A tudás, az idő, az étel és a figyelem természetes módon cseréltek gazdát. Ezt az élő hétköznapiságot nevezzük ma a megosztás kultúrájának.

Már jó ideje azon munkálkodunk, hogy ezt visszahozzuk. Meglehet, hogy a Bartók-negyed nem maga a megvalósult Tesz-Vesz város, de egy olyan helyi közösség, ahol a tudás, a segítség és az eszközök rendszeresen kézről kézre és körbejárnak.
Éppen ezért idén a Feszt’ nem csupán a hagyományos nagykoncertekről, egész napos zsizsgésről, helyi ízekről és arcokról szól majd, hanem arról is, hogy még jobban felszínre hozzuk a helyi erőforrásokat, és ezeket összekapcsolva épüljön tovább a negyed. Lesz itt bolhapiac, nyitott műhelyek, közös kézműveskedés, gyerekprogramok, felnőtt workshopok… Erre hívunk titeket augusztus utolsó szombatján.

A Good Cities pályázatról

A Bartók Feszt idei tematikája –  ami közös, az többszörös, és a megosztás városi lehetőségei – szorosan kapcsolódik ahhoz a szemlélethez, amelyet a Bartók-negyed a Good Cities pályázatban is képvisel.
 
Újbuda 2024 óta résztvevője a Good Cities Interreg Europe programnak, amely hat európai város együttműködésével dolgozik a megosztáson alapuló városfejlesztés lehetőségein. A projekt célja, hogy olyan önkormányzati és közösségi megoldásokat támogasson, amelyek csökkentik a túlzott fogyasztást, elősegítik a hozzáférést a közös erőforrásokhoz, és erősítik a társadalmi kapcsolódásokat.
 
A program elsősorban olyan helyi politikák és eszközök fejlesztésére fókuszál, amelyek támogatják a közösen használt tárgyak, terek és tudások rendszerét – és ezáltal egy igazságosabb, fenntarthatóbb városi működés irányába mutatnak. A pályázat egyik első újbudai eredménye a Bartók-negyed Közösségi Eszközmegosztás program, amely lehetőséget biztosít arra, hogy kulturális és közösségi szereplők különféle eszközöket – például hangtechnikát, kézműves-felszereléseket vagy sporteszközöket – ingyenesen kölcsönözzenek. A cél, hogy a meglévő tárgyakat ne egyenként vásároljuk meg, hanem közösen használjuk őket, ezzel is csökkentve a környezeti terhelést és ösztönözve az együttműködést.

Ismerkedjetek a csapattal!

Egy városi fesztivált megszervezni nem egy nap, de nem is kettő. Ezen az oldalon azt szeretnénk megmutatni, hányan vannak, kik azok, akik hónapokon keresztül tesznek-vesznek azért, hogy együtt ünnepelhessük a városrészünket a negyed legnagyobb ünnepén!

Antal Nikolett
fesztiváligazgató

Bársony-Németh Péter
zenei koordinátor

Bereczki Anita
jogász

Bosznai Tibi
műsorvezető – házigazda

Dominus Ákos
produkciós vezető

Erdélyi Zsófi
kommunikáció

Gáll Éva
pénzügyes

Janota Orsolya
operatív vezető

Kosztolányi Fanni
projektmenedzser, vendéglátás koordinátor

Lévai Márk
pénzügyi vezető

Lidi Szilvi
pénzügyes

Lőrincz Adri
civilnegyed koordinátor

Mihály-Geresdi Zsófi
arculati felelős, grafikus

Miklusicsák Aliz
műsorvezető – házigazda

Novák Doro
fotós

Sipos Sára
projektmenedzser, dekoráció

Szarvas Lili
projektmenedzser, civilnegyed koordinátor

Szécsi Noémi
videós

Széplaki Nóra
kommunikációs felelős

Telenkó Zsombor
videós

Tóth Czifra Júlia
projektmenedzser, korrektor