„Tesz-Vesz város lakói sokat segítenek egymásnak. (…) Ha valami kellemetlenség történik a városban, az így mindig megoldódik.”
Volt idő, amikor egy létra nemcsak szerszám volt, de közösségi valuta is. A villanyszereléshez értő szomszéd jött, amikor kellett, cserébe pedig házi befőtt jutott neki. A tudás, az idő, az étel és a figyelem természetes módon cseréltek gazdát. Ezt az élő hétköznapiságot nevezzük ma a megosztás kultúrájának.
Már jó ideje azon munkálkodunk, hogy ezt visszahozzuk. Meglehet, hogy a Bartók-negyed nem maga a megvalósult Tesz-Vesz város, de egy olyan helyi közösség, ahol a tudás, a segítség és az eszközök rendszeresen kézről kézre és körbejárnak.
Éppen ezért idén a Feszt’ nem csupán a hagyományos nagykoncertekről, egész napos zsizsgésről, helyi ízekről és arcokról szól majd, hanem arról is, hogy még jobban felszínre hozzuk a helyi erőforrásokat, és ezeket összekapcsolva épüljön tovább a negyed. Lesz itt bolhapiac, nyitott műhelyek, közös kézműveskedés, gyerekprogramok, felnőtt workshopok… Erre hívunk titeket augusztus utolsó szombatján.
Egy városi fesztivált megszervezni nem egy nap, de nem is kettő. Ezen az oldalon azt szeretnénk megmutatni, hányan vannak, kik azok, akik hónapokon keresztül tesznek-vesznek azért, hogy együtt ünnepelhessük a városrészünket a negyed legnagyobb ünnepén!
Antal Nikolett
fesztiváligazgató
Bársony-Németh Péter
zenei koordinátor
Bereczki Anita
jogász
Bosznai Tibi
műsorvezető – házigazda
Dominus Ákos
produkciós vezető
Erdélyi Zsófi
kommunikáció
Gáll Éva
pénzügyes
Janota Orsolya
operatív vezető
Kosztolányi Fanni
projektmenedzser, vendéglátás koordinátor
Lévai Márk
pénzügyi vezető
Lidi Szilvi
pénzügyes
Lőrincz Adri
civilnegyed koordinátor
Mihály-Geresdi Zsófi
arculati felelős, grafikus
Miklusicsák Aliz
műsorvezető – házigazda
Novák Doro
fotós
Sipos Sára
projektmenedzser, dekoráció
Szarvas Lili
projektmenedzser, civilnegyed koordinátor
Szécsi Noémi
videós
Széplaki Nóra
kommunikációs felelős
Telenkó Zsombor
videós
Tóth Czifra Júlia
projektmenedzser, korrektor