ZENE
Nemcsak a negyedünk, de a ritmusunk is közös.
Böngészd át, hogy idén kiknek a dallamaira fogsz csápolni a Feszt’ kis- és nagyszínpada előtt!
ZSIGA SZÍNPAD
Kovács Kati

16:30–17:15
Karrierje az 1960-as évek elején indult, de a legtöbben az 1965-ös Táncdalfesztiválon aratott győzelme óta ismerik, amelyet a „Nem leszek a játékszered” című dallal nyert meg, és ami egy csapásra országosan ismertté tette. Műfajokban gazdag repertoárja a beatzenei korszakot, a sanzont, a popot, a rockot és a jazz elemeit is ötvözi. Kovács Kati pályája bizonyíték arra, hogy a tehetség és a kitartás időtálló értékek, és generációk számára mutat példát.
Cserihanna

17:30–18:20
Az alterpop kísérletező karaktere végre megérkezik a Bartók Feszt’ Zsiga színpadára. Cserihanna humorral és öniróniával átitatott zenéjében egyaránt szól majd a fesztivál fiatal felnőtt hallgatóságához és bizony a Bácsikhoz is.
Bongor

18:30–19:15
A hazai experimentális rap egyik fő képviselője érkezik társadalomkritikus, gyakran egzisztenciális témákat boncolgató szövegeivel. Kirobbanó energiával, éles humorral és élő zenekarral lép színpadra, ahol a harsona kiemelt szerepet játszik, és messziről felismerhetővé teszi Bongor zenéjét.
Kolibri

19:45–20:35
Az alternatív indie műfaját elektronikus elemekkel keverő Kolibri név mögött Bognár Bandi áll, aki immár trióvá kiegészült zenekaros formációval lép a Bartók Feszt’ színpadára. Zenéjük intim és melankolikus atmoszférát hoz létre, amiben könnyű elmélyedni és egy kicsit befelé figyelni.
Bohemian Betyars

21:30–22:30
Örömzenéjük ösztönből áradó életigenlése zsigerig hatol, minden lábat táncra bír, kizökkent a hétköznapokból, és beledob az önkívület mélyvizébe. Különleges hangzásvilágukat a hazai keserédes szemlélet unikuma adja: a magyar, balkáni és cigány népzene elemei keverednek punkkal, skával és sok más stílussal.


DEZSŐ SZÍNPAD
Bíró Eszter

9:30–10:15
Az előadás zenés utazásra hív az idő és a hangok birodalmába, egy képzeletbeli kalandra, ahol bejárhatjuk a világot, felfedezhetünk ismeretlen kultúrákat, és rábukkanhatunk a világ legszebb csodáira. Esztert sokan ismerhetik a Fonogram-díjas Állati Zenés ABC, az Időradír, vagy Az Időmanó kalandjai című sorozatokból. Szerepelt a Miss Saigon és Az Operaház fantomja című előadásokban, és hosszú éveken át volt a Budapest Klezmer Band szólistája.
Rutkai Bori

10:45–11:30
A Rutkai Bori Banda a nyárból és napsütésből varázsol táncos léptű muzsikákat és kalandos meséket. Repertoárjuk segítségével Pizsamátorokkal és tiszta szívű kalózokkal hajózzuk be a Zsebtengert, bennszülöttekkel piciklizünk a Rizibizi Diszkóba, palacsintavonatokkal érkezünk a titokzatos Citrom Cirkuszba, és hableányokkal, hablegényekkel csobbanunk a Laton-Laton Balatonban. Bori saját kezűleg készített horgolt bábjaival, festményeivel és kellékeivel kelti életre a mesedalokat, és varázsolja el közönségét.
Danny és Béla mesekoncert

12:30–13:15
Ez nem csupán egy gyerekkoncert, hanem egy zenés revü, melyben világzenék, saját dalok, mesemondás, vígjáték és zenebohóckodás egybemosódik szörnyű szóviccekkel, nevetséges rímekkel és bolondos történetekkel. Nemcsak a műfajok, de a népi, klasszikus és házi készítésű hangszerek is keverednek, egyedi kombinációk jönnek létre, és Danny előadói fortélyaival, valamint Béla abszurd humorérzékével a színház és koncert közötti határok is szertefoszlanak.
BME Szimfonikusok

15:45–16:15
A Műegyetem kamaraegyüttesei kalauzolják a közönséget a barokktól a modern korig. Először a Camerata Universitatis idézi meg a 17–18. század hangulatát, majd a Con giXer fúvósötös modern interpretációjával kortárs darabok világát nyitja meg a Bartók Feszt’ közönsége előtt.